Ismert világunk törvények alapján működik. A világegyetem a természeti törvények szerint, az emberi közösségek pedig maguk alkotta törvények értelmében. Sajnálatos módon azonban ezek a törvények sokszor köszönőviszonyban sincsenek a természeti törvényekkel, mi több, figyelmen kívül hagyják őket.

Ráadásul hiába egy faj az emberiség, más törvények uralkodnak Szomáliában, más törvények Kínában és más törvények szabályozzák az életet Indiában vagy Magyarországon.

Az Ősmagyar Táltos Egyház egy Magyarországon bejegyzett és törvényesen működő egyház, amely nagy hangsúlyt helyez a gyógyításra is. Alapítója Kovács András (a Táltos hagyaték őrzője), aki hivatásos csontkovácsnak vallja magát.

Ezen egyház érdekessége, hogy az ősi magyar természetes hitvilág és a bibliai tanok szintetizálására törekszik, de magán viseli a new age jellemzőit is. Több olyan szertartásuk is van, például az izzó faparázson való mezitlábon való járás, amely szerintük Szűz Mária és más egyéb szentjeik segítsége és a bennük való hit nélkül lehetetlen.

Először úgy gondolta, hogy ha másokkal is megosztja a gyógyítótudását, amit a lelkével gyűjtött, akkor elenyészik, de hamarosan iskolákat alapított, mivel ráébredt, hogy ereje nem csökken ettől.

A Föld egy hozzánk hasonló, gondolkodó élőlény, csak két számmal nagyobb kabátot hord. A folyók az ő erei, a talajok a bőre, a kőolaj, kőszén a zsírja… Mi, emberek ennek a lénynek vagyunk EGÉSZséges, vagy beteg sejtjei.

A globális felmelegedés azt mutatja, hogy ez élőlény beteg, lázas, megpróbál küzdeni a kórokozókkal. Sajnos ezek a kórokozók mi vagyunk, a mai fogyasztói társadalomba hajszolt emberiség. Harcunk a bolygónk ellen reménytelen és értelmetlen.

„Minden növényi ábrázolás közül a világfa a legösszetettebb és legegyetemesebb jelentésű. Utal életre és halálra, az örök fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra.

A mélylélektan a gyökér, törzs, korona hármasát az ösztön-én, én, felettes-én kifejeződéseként értelmezi. A világfa a magyar népmesék világképében az ÚT, amelyen a mesehős az égbe, vagy az alvilágba jut.”

Olvasás közben hallgasd

„Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik.

Balázs Lajos BÁBAKALÁCS

Tűnődés egy különleges virágszimbólum fölött

Valamikor 1987-ben olvastam a korán elhunyt marosvásárhelyi írónak, Székely Jánosnak Lapok egy befejezetlen regényből című igen szép írását. Egy vidékre kihelyezett botanikatanárról szólt, aki a „növények között is a legjobban a bábakalácsot szerette". Az olvasás nyomán számomra egyre inkább rokonszenvessé vált a botanikatanár, noha egy adott pillanattól a bábakalácsot éreztem a regényrészlet „hősének".

Meghatott a bábakalács emberi közösségre alkalmazott, botanikatudománnyal megegyező megjelenítése, a regénybeli bábakalács „emberi története".

A világfa a Mindenség tengelye és fenntartója. Azt várnánk, hogy esetleges pusztulása a mitikus gondolkodás számára a világmindenség összedőlését, a világvégét jelentse. Szándékosan elpusztítani meg éppen nem lenne szabad, hiszen az katasztrófát okozna.

Mégis azt tapasztaljuk, hogy a régi elbeszélések, mítoszok, eposzok stb. szólnak a világfa kivágásáról, megsemmisítéséről is. A következőkben bemutatott szövegek, legalábbis többségükben - mint látni fogjuk - nem függhetnek össze közvetlenül.

A sumerok azért nem vették ezt annyira szó szerint, vagy legalábbis nem mind, mert a Lugalbanda-eposzban9 megvan a világfa. Annyira jellegzetes ez a leírás is, hogy érdemesnek látszik ezt is idézni:

A tündökletes fa, Enki sas-fája, ősidők óta, mint egy óriás, a hegycsúcson áll, Innin, a fénylő szemű, karneol hegyén, ágai, mint a fürtös gyapjú, árnyéka, mint a kendő, beborítja a hegy csúcsait, mint a lepel, föléjük terül, gyökerei, mint hatalmas kígyók, Utu hét ágú folyój áig érnek,  körben kopár hegyek, növény nem sarjad ott, kígyó nem siklik, skorpió nem kúszik - a fa lombjára madárka száll, fészket épít, tojást rak: Anzu, a madár, a fa ágain fészket épít, fiókáját kikölti, a fa boróka, a fa: puszpángfa, csillogó gallyaiból a madár árnyékot hajlít.   Ha a madár - napkeltekor - kiröppen, ha Anzu - Utu kiléptére - felrikolt: rikoltására a Lullubi hegyekben mintha a föld rendült volna meg.

A fordításhoz fűzött jegyzetek szerint a Lullubi-hegyek a Zagrosz középső térségében, Elámtól északra vannak, Utu hétágú folyója viszont „a világmindenség - az alvilág - folyama".

A Világfa az a hatalmas fa, amely összeköti a három világot, az alsó földalattit, a gyökereinket jelentő ősök világot, középső jelen világunkat, környezetünket, valamint a felső, madarak jelképezte égi világot.

Meséink képeiben a Világfa égigérő fa vagy tetejetlen fa néven szerepel, felső ágain ül a Nap és a Hold. Csak egy kiválasztott személy mászhat fel rá. Jellemző népmese elem, melyet a népi hitvilágunk is ismer, hogy csak a táltos tudja, hogy merre van.