A világfa a Mindenség tengelye és fenntartója. Azt várnánk, hogy esetleges pusztulása a mitikus gondolkodás számára a világmindenség összedőlését, a világvégét jelentse. Szándékosan elpusztítani meg éppen nem lenne szabad, hiszen az katasztrófát okozna.

Mégis azt tapasztaljuk, hogy a régi elbeszélések, mítoszok, eposzok stb. szólnak a világfa kivágásáról, megsemmisítéséről is. A következőkben bemutatott szövegek, legalábbis többségükben - mint látni fogjuk - nem függhetnek össze közvetlenül.

A közös bennük a világfa elpusztítása. Feltevésem szerint itt valami nagyon régi és nagyon fontos dolog lappang, amit egyelőre nem tudunk kielégítően értelmezni.

1. Máté evangéliumának 21. részében Jézus Krisztus

„18. Reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék.

19. És megláta egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs terajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada.

20. És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen?

21. Jézus pedig felelvén monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nem csak azt cselekszitek, ami a fügefán megesett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;

22. És amit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek."

Márk evangéliuma 11. része 12-14. és 19-26. verse hasonlóképpen mondja el ezt a történetet.

Az általam használt 1926-os kiadás Máté evangéliumánál átutal Lukács evangéliuma 13. rész 6-9. verséhez:

„6. És ezt a példázatot monda: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála.

7. És monda a vincellérnek: ímé, három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt, miért foglalja a földet is hiába?

8. Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg körös-körül megkapálom és megtrágyázom:

9. És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt."

A megátkozott és kiszáradt fügefa története nyilvánvalóan példázat. Jelképesen kell érteni. (Mindazonáltal akadtak, akik szó szerint értették, pl. Sir Bertrand Russell.)

Nem vagyok abban a helyzetben, hogy a különböző vallásfelekezetek teológusainak értelmezéseit egyenként előszámlálhassam, de úgy gondolom, hogy a példázat értelme az, hogy a régi világ nem termett gyümölcsöt, ezért kiszárad, és ezzel valami új kezdődik.

(A kereszténység mindenesetre Krisztus születésétől kezdi az időszámítást.)

A fügefa itten - számomra nyilvánvalóan - a világfát jelenti. Ha egy fa kiszáradása a régi világ elmúlását jelenti, akkor az a fa - legalábbis ebben az összefüggésben - a világfa szerepét tölti be. Indiában - az Upanisádok meg a Bhagavad-Gítá szerint - a világfát fügefának tartották.

2. Nézzünk meg egy feljegyzése korát tekintve még régebbi szöveget. „A haj dánkor napján, a hajdankor távoli napján" kezdetű sumer eposzt több szempontból is olyan érdekesnek találom, hogy érdemesnek tartom oldalakon keresztül idézni. A több mint négyezer éves mű a világfának az egyik legteljesebb leírását adja, és máskülönben is gondolatébresztő lehet. Konvencionális címe: Gilgames, Enkidu és az alvilág

Gilgames azonban visszaél a hatalmával, ezért a dob és a dobverő aláhull az alvilágba. Enkidu érte megy, azonban nem jöhet vissza. (Az alvilágleírást az asszír Gilgames-eposz is átvette.)

Az idézett rész feltűnően archaikusnak látszik, de nem árt, ha mindig szem előtt tartjuk, hogy amikor a ránk maradt szövegváltozatot feljegyezték, a sumer irodalom már több száz, esetleg több mint ezeréves volt.

A ránk maradt eposz minden bizonnyal többszörös átdolgozáson ment keresztül.

Mindig arra gondoltam, hogy az, hogy Gilgames elpusztítja a világfát, azt jelenti, hogy véget ért a történelem előtti korszak és a történelem kezdődik. De ha ez belemagyarázás is, az bizonyos, hogy az a bizonyos nyárfa hangsúlyozottan világfa jellegű, ha nincs is szó arról, hogy az ég s föld tengelye volna.

Világfa voltára mutat, hogy „a hajdankor távoli napján", „midőn ég a földtől elvált" és - egy nehezen értelmezhető rész szerint - Enki bárkája erre a világra megérkezett, tehát amikor a földi élet megkezdődött,4 akkor nőtt fel ez a fa, és akkor még ez volt az egyetlen fa a világon. Leírása az egyik legteljesebb világfaleírás: a tetején az Anzu sas fészkel (egyszersmind az ég jelképe), a gyökerei között egy kígyó (egyszersmind az alsó világ jelképe), a fa törzsében pedig egy tündér lakik. Ez a „szüzi Lila"

valószínűleg megfelel annak a Lilithnek, aki apokrif héber mítoszok szerint Ádám első felesége volt.

A fa vízparton állt. (A Buranunna az Eufrátesz régi neve.) Furcsa és egyelőre nem tudom értelmezni, hogy a déli szél kitépi a fát. Az, hogy Innin kertjébe kerül, megint sok asszociációt kelt, eszünkbe juttatja pl. a Heszperidák almáit, sőt a Csongor és Tündét, de nincs itt helyünk ezt a vonatkozását is részletesen tárgyalni. Figyelemreméltó viszont, hogy a Bibliához hasonlóan a sumer eposz is hangsúlyozza, hogy a fa nem termett gyümölcsöt.

Gilgames a világfából készíti a dobját meg a dobverőjét, mint - a hiedelemmondák szerint - a szibériai sámánok.6 (Azzal a különbséggel, hogy az utóbbiak nem vágták ki a világfát.) Igaz, hogy itt más értelmezés szerint nem dobról és dobverőről van szó, hanem abroncsról és hajtóbotról. Talán így is megvolna az analógia a szibériai sámánizmussal. A sór-tatár sámán énekében a dobját - pars pro toto alapon - kávának is nevezi, a dobverőt pedig pl. a karagaszok ostornak tekintik, amivel a dob jelképezte rénszarvast hajtja a sámán.7 Ha viszont a sumer szövegben a mezopotámiai domborműveken ábrázolt karikáról és hajtóbotról van szó, a fenti analógia nyilván elesik.

Mindebből a mi számunkra pillanatnyilag annyi a lényeges, hogy Gilgames elpusztítja a világfát.