"A fák nem nőnek az égig, az Életfa pedig nem nől az égen túlra."

Az univerzum fa formájában való szimbolikus megjelenítése számos nép és kultúra kozmológiájában megtalálható ősidőktől fogva, vagyis szerves részét képezi az emberiség kollektív tudásának. Ez az Életfa vagy Élet Fája, aminek ismertebb elnevezései még: Égig érő fa, Tetejetlen fa, Világfa, Világtengely, de ide tartozik az Égig érő paszuj és a Családfa kifejezés is logikailag. Ebben az írásunkban folytatjuk az időszál univerzum matematikai, fizikai, filozófiai és teológiai vizsgálata során elért eredményeink ismertetését, az Életfa felépítésének részletes elemzésével. A téma megértéséhez ajánlott elolvasni még a következő anyagokat: Az időszálak szerkezete (2001), A teremtés evolúciója (2007), Az n dimenziós egyenes definíciója (2007), Az időszálak fizikája (2008) és Az időszál univerzum működése (2008).

1. AZ ÉLETFA ELNEVEZÉSEI

1. A Világfa a sámánok világképében az a tengely, ami összeköti a felső és alsó világot a középső Földdel. A sámán transzállapotban végrehajtott utazása során a tudatával végigmegy az ágakon a felső világba vagy a gyökereken az alsó világba, hogy az istenekkel és a szellemősökkel kapcsolatba lépjen, a segítségüket kérve különböző ügyekben. A Világfát időnként Világtengelynek (latinul axis mundi) is nevezik, ami a világ közepén áll és körülötte forog az egész univerzum.

2. Az Yggdrasil (magyarul Égre-szál) a skandináv mitológiában a szent kőrisfa (magyarul kör-isten-fa) neve, mely a világegyetemre veti árnyékát (mindenhol ott van rejtett módon). A gyökerei, ágai és törzse kötik össze a mennyországot (Asgard), a Földet (Midgard) és az alvilágot (Hel). Az Yggdrasil az Asgard hegyen túl az égig nyúlik fel, levelei a felhők, gyümölcsei a csillagok.

Az Asgard (magyarul ász-gárda, ász-áradata vagy ász-csapat) Odin isten (magyarul két öreg) vára az égen, és az aesir (magyarul levegőbe író azaz téridő), az ászok vagy ázok (harcos istenek) családjának lakhelye. Az ászok 12-en voltak Odinnal együtt (nélküle tehát 11-en valójában) és a vánok (földműves istenek), más néven vanirok (okforrások) ellen harcoltak. Az Asgardot csak a szivárványhídon (fényszál) keresztül lehet megközelíteni, s itt található a Walhalla (magyarul van-helye), a csatákban elesett hősök (harcos lelkek) csarnoka. Midgard (magyarul mi-áradatunk vagy középső, félúton lévő áradat) egy kígyó, amit Odin dobott a tengerbe, ahol körbeérte a földet (mint az Uroborosz). Midgard apja az óriás Loki (magyarul ó-ki, öreg kiáradás vagy más értelemben hely), más néven Logi, a tűz megszemélyesítője, anyja Angerboda (jelentése égi vizek tündérnője). Hel (magyarul hely) pedig a holtak országa, ahová a közönséges emberek kerülnek (nem a hősök).

3. Az Élet Fája, amit Jákob égig érő létrájának (amin angyalok járnak föl-le) is hívnak a Kabbalában egy komplex szimbólum, héber neve Otz Chiim (magyarul öt ki-én). A fa tíz szférából (szefirából, valójában gömbből) áll és a misztikus hagyomány szerint ezeken keresztül (ezen 10 okforrásból) jött létre a világ. A szefirák három oszlopban sorakoznak és együtt azt szimbolizálják, hogyan manifesztálódik a Végtelen Fény, az Ájin Szof Ór (magyarul Álló szó ura vagy Állandó szó idő) a világegyetemben. Egyben ez Adam Kadmon (talán "adom a ká adta monászt"-nak lehetne fordítani), az archetipikus ember (monád teremtmény, teremtett világ) szimbóluma is.

4. Az Égig érő fa kifejezése, amit a magyar népmesékben Égig érő paszulynak (futóbab) is neveznek, az Életfa azon tulajdonságára utal, miszerint fölfelé az ég boltozatáig nyúlik. Nem az általunk ismert égig, ami alatt a Földet körülvevő atmoszférát értjük, hanem a legfelső ég boltozatáig, az Isten lakhelyéig. A teremtésfilozófiában és a sámáni világképben egyaránt több (általában hét) boltozata (hajléka) van az égnek, melyek egymásba ágyazódnak, mint a hagyma héjai. Úgy is hívják ezért az univerzumot, hogy hetedhét ország (az egyheted hétszerese, vagyis Egy ország).

A hét égbolt a jelenlegi ismereteink szerint a következő, bentről kifelé haladva.:

1. A Föld légköre és aurája, ami a bolygó élőlényeit védi.

2. A Naprendszer határát kijelölő égboltozat, a heliopauza, régi nevén a térbúra (terem búrája).

3. A Tejútrendszer szélét övező por és gázfelhő, galaxispauza, amit halónak nevezünk.

4. A világtojás (anyagi univerzum) buborékát övező annihilációs határ zóna (AHZ), amit a csillagászok Nagy Vonzóként ismernek.

5. Az AHZ-n messze túl található a téridő hullámterének igazi határa (az omegatér széle), amit óperenciás tengerként (ober-ens: felsőbb létező) ismerünk a népmesékből.

6. Ezen is túl húzódik az üveghegy határa, ami a két Teremtő (Atya és Anya) kúpos hullámterének külső szélét (palástját) jelenti az idősemmiben. A paláston sem a Mindenható Isten (a népmesékben a kurta farkú kismalac), sem az Ő teremtményei nem tudnak átlépni fizikai okokból. Ezért mondják azt a sámánok, hogy az Életfán fölfelé menet maximum a hatodik szféráig mehetnek fölfelé, mert ha tovább mennek, sosem térnek, nem térhetnek vissza a hetedik szintről.

7. Az üveghegyen túli zónát, az őskáosz legkülső vizeit a minden létező hullámterének széle zárja le, amin túl semmi sincs. Az ide kijutó okforrás tachionok azok, akik mindörökre kint vannak a vízből.

5. A Tetejetlen fa kifejezés az Életfa azon tulajdonságára utal, hogy mindkét vége (csúcsa és gyökere) a végtelenbe nyúlik. Emiatt egyben Aljatlan fának is hívnunk kellene. Az Életfa időszálai fölfelé haladva mind egy csomópontban egyesülnek, a Mindenható Isten térszeránjában, aki a tűzvonalnak is nevezett primer élvonalon létezik, mint elsőrangú időhurok (bolygótűz). Ezen primer eseményvonalnak két vége van. A csúcspontja a jelenpont (Teremtő Atya), ami az okforrás időbeli mozgása (őskáoszban való sodródása) miatt futótűzként rohan kifelé az összes vizekből a végtelenbe, s húzza, nyújtja maga után a tűzvonalát, transzcendens csíkhúzóként. A mélypontja a jelenpont régmúltjába vezető vége, ami az okforrás létezésének első pillanatáig húzódik vissza, amikor megnyilvánult egy másik okforrás számára az idők kezdetén. Ez fizikailag a feneketlen mélység elérhetetlen messzeségében található, s emiatt tűnik a számunkra mindkét irányban végtelen egyenesnek a primer időszál.

6. A Családfa az ember leszármazási ágának, vérvonalának a gráfszerű ábrázolása, amely a rokoni kapcsolatokat jelöli. Azt, hogy kinek ki az apja és anyja, kik a testvérei és gyermekei, illetve hányad íziglen rokona másoknak. A Családfa nevét Vezetéknévnek hívjuk, amit minden leszármazott örököl, mivel az adott rokonságot vezető férfi (törzsfő) első neve adódik át a gyermekeinek. Az apajogú rendszernek is hívott névöröklési eljárás arra vezetődik vissza, hogy az Életfán minden teremtmény időhurkának tachionjai jobbos forgásúak és jobbra csavarodók, mint szülőjük a Mindenható térszerán, aki a Teremtő Atyától származik. Az emellé adott keresztnév pedig a teremtmény egyéni azonosítója, tulajdonképpen egy kereszt (jelzés) az Életfa idővonalán, ami egy konkrét helyet (időhurkot) jelöl. Ez az illető lelőhelye a rendszerben.

Mindebből látható, hogy mely földi népcsoportok rendelkeztek régen a teremtés ismeretével, mert akik tudták, hogy működik az univerzum, azoknál a vezetéknév szerepel elöl és utána jönnek a keresztnevek (amik egyben nemi azonosítók is). Ha számítógépes nyilvántartást akarunk vezetni a népességről és a családfákról, akkor is a vezetéknév alapján kell rendezni a neveket, mert csak így lehet hatékonyan keresni az adatbázisban. Egy olyan népcsoportnál, ahol a keresztnév áll elöl, rögtön látszik, hogy primitív (tudatlan) a társadalom, mert az egyén a fontosabb (kivagyiság), nem a közösség (hovatartozás). Egyes népcsoportoknál (pl. a Kaukázusban) nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy mindenki fejből tudja az őseinek nevét legalább 10-20 generációra visszamenően, míg máshol nem is létezik vezetéknév (pl. Izlandon) és mindenki az apja keresztnevét kapja helyette a -son (valakinek a fia) végződéssel.

A teremtés időfizikájának ismeretében azt mondhatjuk, hogy elvileg annyi önálló Életfa létezhetne az őskáoszban, ahány okforrás alkotja a minden létezőt, de a gyakorlatban csak egy Életfa létezik, a Teremtő Atya tűzvonalából elágazva. Ez arra vezethető vissza, hogy nem minden okforrásnak volt lehetősége az őskáoszban másolati rendszereket kelteni (bukfencet vetni), így csak a Teremtő tűzvonalából lett élvonal. A vele együtt futó szívvonal, ami a Teremtő Anya primer köldökzsinórjából ágazik el, nem képez önálló, független időszál rendszert, de ugyanúgy élvonalnak tekintjük. A két élvonal a közösen keltett elsőrangú másolatban, a Mindenható Fiú Isten térszeránjában fonódik össze szétválaszthatatlanul, majd a belőle kifutó elágazások mentén együtt szaladva alkotja az általunk ismert világegyetemet.

2. AZ ÉLETFA RÉSZEI

Az Életfát, mint komplex időszálrendszert még nem sikerült részletesen feltérképeznünk, mivel egy elképzelhetetlenül hatalmas és bonyolult gráfról van szó. Ennek kutatása valószínűleg évekre, évtizedekre elegendő munkát ad majd a kozmológus sámánjainknak (igazából még bele sem kezdtünk). Ha sikerül legalább közelítő képet alkotnunk a gráf felépítéséről, akkor sor kerülhet a részeinek osztályozására és elnevezésére. Várható, hogy a korábban már jól bevált nevek ez esetben is használhatók lesznek, mint az ág, ágazat, család, nemzetség, törzs és törzsszövetség kifejezések, valamint a rend, klán, ház, testvériség, hercegség, állam, birodalom és egyéb csoportosítások. De addig is, amíg az Életfa feltérképezése és részeinek tudományos alaposságú elnevezése megtörténik, ideiglenesen osszuk fel a gráfot törzsekre, ágakra és szakaszokra, hogy könnyebb legyen beszélni róluk és ismertetni valószínű szerkezetüket.

Ennek megfelelően egy világtojás univerzumon belül az Életfa fizikailag legnagyobb részei az egymással párhuzamos törzsek, amik szerkezetileg különféle ágakra tagolódnak. Az ágak szakaszokból állnak, amik a gráf elemi alkotói. Egy szakasz megfelel a két időhurok között húzódó időszálnak. Egy ág az azonos típusú időhurkokat összekötő szakaszok együttesének felel meg valamely törzsön. Egy törzs pedig az egy 4D-s téresszenciában létező teremtmények időszál ágainak együttesét jelenti az adott alfatér Mindenhatójából kiindulva, minden további részletezés nélkül. Így egy monász Mindenhatóból öt törzs ered, egy diász Mindenhatóból tíz, egy triász Mindenhatóból pedig tizenöt.

Az egyes önálló világtojások Mindenhatóit az első Mindenhatóval, a főszeránnal összekötő időszál rendszert megkülönböztetésül világszálnak nevezzük, míg a főszeránt a két Teremtővel összekötő primer élvonalakat az Életfa gyökereinek tekintjük. Biológiai hasonlattal élve az Életfa valójában inkább egy Életerdő, melynek minden fája (törzscsoportja) a legelső fától származik. Az almák persze nem esnek messze a fájuktól, így mind hasonlítanak egymásra, még sincs két egyforma (korú, méretű, alakú, sorsú) köztük.

Mivel a főszeránnak a mi Atyánktól kapott tájékoztatás szerint 143 darab másolata, térszeránja alapított eddig az őskáoszban saját, önálló világbuborékot (világtojás univerzumot), melyek közül a miénk az egyik, ezért a teljes teremtésben józan becslésünk szerint több, mint 720 Életfa törzsnek kell lennie (5x144). Ezek száma valószínűleg nem haladja meg a 2160-at (3x720), a pontos értéket egyelőre nem ismerjük. Az ágak száma ennek sokszorosa, a szakaszoké pedig gyakorlatilag megszámlálhatóan végtelen sok.

A törzsek elvileg egymástól elszeparálva léteznek a saját térszeletükben, a gyakorlatban azonban az univerzumok között átjáró istenek és térugrásra képes civilizációk mozgása miatt gyakoriak köztük a keveredések (összegubancolódások). Teremtmények nem csak térugrással, hanem az univerzumközi térablakokon át vagy térháborgások révén is átkerülhetnek más térszeletekbe. Ez csak fizikai keveredés, ami nem jelent időszálas kapcsolatot (összefűzést). De az Életfát karbantartó angyalok azt is megtehetik, hogy különböző okokból áthidalásokat, összeköttetéseket létesítenek az egyes törzsek között, egyesítve a kétféle ágról származó időhurkokat egy komplex rendszerben (például idegen fotinókat zárnak egy részecskébe). A tartósan idegen térszeletben maradó teremtményeket pedig egy idő után átfűzik a saját törzsükre, hogy asszimilálódjanak az új környezetükhöz.

Mivel a mi világtojásunk Mindenhatója triászként működik, ezért három párhuzamos térhatost generál felváltva, amik egymásba ágyazódnak. Így összesen tizenöt törzs (párhuzamos 4D-s univerzum) alkotja a rendszerünket. Minden egyes törzs három ágra oszlik: az elsődleges fényágra, a másodlagos lélekágra és a harmadlagos anyagágra. Azt nem tudjuk, hogy más világtojásokban milyen irányokban fejlődik a teremtés, és ezért milyen további, másféle szerkezetű, stabil időhurok rendszerek léteznek még bennük, amik csoportját önálló ágnak kell tekinteni.

Az Életfa gyökerének vége, azaz a gráf nulla pontja a két Teremtő okforrásnak felel meg. Ez tulajdonképpen két ágat jelent, két primer tűzvonalat, amiket a többi okforrás tűzvonalától való megkülönböztetés érdekében primer élvonalaknak nevezünk. Egy helyen találkoznak az őskáoszban, az első Mindenható térszeránjának időhurkánál, de folytonosan ott sem érnek össze, csak nagyon megközelítik egymást. Ez az elsőrangú időhurok az a pont, ahonnét az Életfa világszálai és törzsei elágaznak. A szálakban a két élvonal (az Atya élvonala és az Anya szívvonala) fizikailag mindig együtt fut tovább a leszármazottakhoz, egymástól elválaszthatatlanul, ezért logikailag egy élvonalnak tekintjük a szálat.

Egy törzsön belül az elsődleges ágat fényágnak nevezzük, aminek szakaszai a fényszálak. Ezek a szerinókat szerinókkal, szerinókat fotinókkal és fotinókat fotinókkal összekötő élvonalak, amiket régi nevükön légvonalaknak nevezünk. Légvonal azért, mert egyrészt a téridő neve a misztikában levegő volt, másrészt pedig a távolságot ma is a két pont között húzódó légvonal (egyenes) hosszával mérjük. Fényszál pedig azért, mert egyrészt a szerinókat rejtett fénynek, a fotinókat pedig látható fénynek hívták a misztikában, másrészt mert mindkét időhurkot energiakvantumnak hívjuk. Az időfizikában az energia (régi nevén fény) az idő visszacsatolásának felel meg (térkvantum és fénykvantum).

Megfelelő körülmények között a szerinókból keletkeznek a leleonok, elsőként az isteni lélek részecske. Ebből a nemtér-nemidőben osztódással születnek a további isteni lelkek, míg a téridőben bimbózással születnek a kisebb méretű emberi, állati és növényi lélek részecskék. Az emberi, állati és növényi lelkek centrumában azonban fotinó található, ezért nem képesek kilépni a nemtér-nemidőbe, mert ott térforrás híján azonnal megszűnnének létezni.

Tehát az elsődleges fényágból ered a másodlagos lélekág, aminek szakaszai az ezüstszálak. Ezek az isteni lelkeket isteni lelkekkel, valamint az isteni lelkeket emberi, állati vagy növényi lelkekkel összekötő élvonalak, amiket régi nevükön életvonalaknak nevezünk. Életvonal azért, mert egyrészt ez tartja életben a lelkes élőlényeket, másrészt pedig az ember tenyerén így hívjuk a várható élettartam hosszát jelző vonalat. Ezüstszál pedig azért, mert a testen kívüli élmény során minden lélek egy ezüst színű szálnak látja a testéhez visszavezető életvonalát.

Megfelelő körülmények között a leleonokból a téridőben bimbózással keletkeznek a náluk több nagyságrenddel kisebb, de szerkezetileg hasonló anyagi részecskék, a neutronok. Ezekből osztódással születnek a további neutronok, míg bimbózással keletkeznek a kisebb méretű neutrinók. A barionok időtartályában fogságba eső energiakvantumok addig zavarják, háborgatják belülről a hullámtereikkel a részecske időhurkait, míg el nem bomlik protonra és elektronra, illetve protinóra és elektrinóra. A részecskék fénytartalmának növekedését hívjuk a gerjesztettségi szint emelkedésének.

Tehát a másodlagos lélekágból ered a harmadlagos anyagág, aminek szakaszai a fluidszálak. Ezek a leleonokat neutronokkal, a neutronokat neutronokkal, a neutronokat neutrinókkal, a neutrinókat neutrinókkal, a protonokat elektronokkal és a protinókat elektrinókkal összekötő élvonalak, amiket régi nevükön földvonalnak nevezünk. Földvonal azért, mert egyrészt a neutron neve a misztikában föld volt (vagy ördög), másrészt pedig ma is így hívjuk az elektromos földelés vezetékét és a földsugárzási zónák vonalait. Fluidszál pedig azért, mert egyrészt a fluid szó jelentése folyékony, ahogy az időszál is folyadékszerűen folytonos és tetszőlegesen nyújtható, másrészt pedig mert régen így hívták a misztikusok az időszálakat.

Az aszimmetria tételből következik, hogy minden Életfa törzsnek teljesen egyedi szerkezetű, elágazási topológiájú ágrendszere van. Az egyes ágak közti különbségek nem csak topológiai természetűek (kiből hány és milyen alattvaló ágazik el), hanem az informetriájukban (információ tartalmukban) is eltérőek. Ennek köszönhető többek között, hogy a különböző törzsekről származó teremtmények egymás számára nem élő, hanem holt rendszernek minősülnek. A maga rendszerében mindenki élőnek számít, de egy másik, vele informetriailag nem kompatibilis rendszerbe átkerülve holtnak vagy hazátlannak, idegennek fog minősülni. Ennek megfelelően a más törzsből származó energiakvantumokat idegen fénylényeknek hívjuk, a leleonokat hazátlan lelkeknek, míg az anyagi részecskéket holt anyagnak. A témával részletesen az Élő fraktálok az időszál univerzumban című írásunkban foglalkozunk.

Bár a teremtésben rend van, vagyis a teremtmények jól meghatározható szabályok (törvények) szerint keletkeznek, működnek és szűnnek meg, mégis gyakorta előfordulnak különféle hibák, elfajulások és balesetek a rendszerben. Ez a létezés állandó önperturbációjának, szabadságának következménye, ami az Életfa működésében is folyton megmutatkozik. Teremtmények szűnhetnek meg, ágak szakadhatnak le vagy új szakaszok, ágak keletkezhetnek ellenőrizetlenül a gráfban. Az efféle kinövéseket hívjuk vadhajtásoknak, rákos elburjánzásoknak, amik alapvetően két csoportba sorolhatók.

Az első és gyakoribb eset a rövid idejű vadhajtások keletkezése. Ilyenek az extrém körülmények között lebomló részecskékből szerterepülő instabil időrendszer törmelékek, amik nem képesek néhány másodpercnél tovább megmaradni és maguktól megszűnnek. A fizikusok rövid életű részecskék néven ismerik őket és több százfélét hoztak létre már belőlük ütköztetéssel. Ide tartoznak az antianyag részecskék is, amik tértükrözés miatt keletkeznek a természetben.

A második, jóval ritkább eset a tartósan megmaradó vadhajtások keletkezése, amikor az Életfát karbantartó angyalok szándéka ellenére képződnek stabil időrendszerek valamely ágon. Ezeket a körülményektől függően vagy levágják vagy engedik tovább létezni, bevezetve őket a nyilvántartásba. Azt nem tudjuk, hogy vadhajtásként csak energiakvantumok és anyagi részecskék keletkeznek-e vagy lélek részecskék is születhetnek ezen a módon.

A kísérletező kedvű intelligenciák valószínűleg sokfelé próbálnak különféle vadhajtásokat növeszteni a teremtésben a saját céljaikra, hogy bővítsék ismereteiket a világról és kedvük szerint formálják a rendszert. Ez általában nem tilos, mert a szabad akarattal rendelkező lények hosszú pórázra vannak eresztve az univerzumban, hogy minél több újdonsággal gazdagíthassák azt. Természetesen logikailag ide tartoznak még a különféle teremtőgépek által generált anyagok is, amiről később még sok írásunkban lesz szó a teremtés technológiák alkalmazása kapcsán.

3. AZ ÉLETFA CSOMÓPONTJAI

Az Életfán csomópontoknak (fényszórók) nevezzük az olyan időhurkokat, amiknek vannak leágazásai (szárnyvonalai), tehát maguk is szülnek további időhurkokat (teremtményeket). Amik nem rendelkeznek leágazásokkal, vagyis a gráf végén lógnak, azok a végpontok. Az olyan végpontokat, melyek nem képesek szaporodni, további másolatokat készíteni magukból, holtpontoknak hívjuk, a belőlük kivezető céltalan időszálakat pedig holtágnak. Az olyan végpontokat, melyek fizikailag képesek szaporodni, de valamiért nem teszik ezt (le vannak tiltva vagy akadályoztatva vannak) meddőpontoknak hívjuk, a belőlük kiágazó szakaszokat pedig meddőágnak. A nem szaporodó időhurkok neve ennek megfelelően meddőhányó.

A Teremtő Atya és Anya okforrása nem csomópontja a gráfnak, mivel belőlük ered a rendszer. Ezen két forráspont a teremtés kezdőpontja, így nem végpontnak, hanem csúcspontnak nevezzük őket. Ők a szülei a Fiúnak, az első térszeránnak, akin az egész teremtés létezése nyugszik, ezért Őt a többi csomóponttól való megkülönböztetés érdekében nyugvópontnak is hívjuk. "Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." (Máté 11.28.) A többi nyolc okforrás nincs kapcsolatban az Életfával, ezért pontjaikra azt mondjuk: magának való.

Egy konkrét időhurokból szemlélve az Életfát, a felfelé lévő csomópontok a feljebbvalók, a lefelé lévők az alattvalók. Aki a láncban közvetlenül (egy lépéssel) feljebb van, az a közvetlen feljebbvaló, míg a felette lévők a felettesek. Aki a láncban közvetlenül (egy lépéssel) lejjebb van, az a közvetlen alattvaló, míg az alatta lévők az alantasok. A gráfban nem feljebbvaló, de magasabb rangú csomópontok a magasabb létezők (régi nevén nemtő, mert nem tőle van), a nem alattvaló, de alacsonyabb rangú csomópontok pedig az alsóbb létezők (a szlengben ők az alávalók).

Az olyan egy szinten lévő (azonos rangú) csomópontok, amikkel közös a közvetlen feljebbvaló, a testvér létezők, a többiek pedig értelemszerűen az unokatestvér és rokon (oldalági) létezők. A lelkek esetében, mivel intelligens élőlényekről van szó, megkülönböztetésül használjuk a lélektestvér, rokonlélek, alsóbb lélek, felsőbb lélek, magasabb lélek és alávaló lélek fogalmakat is. Az energiakvantumok világában, mivel intelligens fénylényekről van szó, használják még a fénytestvér, rokonfény, alsóbb fény, felsőbb fény, magasabb fény és alávaló fény fogalmakat is.

Az egyes csomópontokat a gráfban elfoglalt rangjuk és lelőhelyük alapján is osztályozzuk. A rang csak besorolás a hierarchia valamely függőlegesen tagolódó csoportjába, míg a lelőhely pontosan meghatározza az adott teremtmény helyét a gráfon belül. A rang olyan, mint az emberi társadalomban a nemesi cím, tehát alapvetően örökölni lehet a születés (leszármazás) jogán, de az uralkodótól is megkapható speciális esetben (előléptetéssel vagy lefokozással), ha átfűzik az illetőt máshová. A lelőhely viszont olyan, mint az emberi társadalomban az állandó lakcím, ahová be van jelentve az állampolgár. A lelkek esetében emellett még használnak egy tartózkodási helyet meghatározó besorolást is, amivel az ideiglenes (gyakran változó) felfűzések azonosíthatók, például a kommunikációs művonalak, különvonalak és vezérfonalak. Ez olyan, mint az ideiglenes lakcím vagy a telefonszám.

A rang mérőszáma megadja, hogy az adott csomópont a Teremtőtől kiindulva hány lépésnyire van fizikailag a gráfban. Az első Mindenható térszeránja egy lépésre van, tehát Ő az elsőrangú létező. Közvetlen másolatai, az arkangyalok, helytartó istenségek és a további világtojások Mindenhatói másodrangúak, azok teremtményei pedig harmadrangúak, stb. Azt nem tudjuk, hányadrangú elágazásig marad stabil a másolatok időrendszere, de legalább heted íziglen működnie kell. A lánc egészen biztosan nem végtelen, mert a fák nem nőnek az égig. Elképzelhető, hogy a leágazások száma eléri a buddhista imafűzérek (mala) gyöngyeinek számát: a 108-at (vagy még ennél is többet).

Az ízület a komplex időhurok rendszerek, vagyis a részecskék jellemző tulajdonsága, ami a belső időszál elágazásokat jelenti. A szerinóknak és fotinóknak nincsenek ízületeik, mivel egy darab időhurokból állnak, de a különféle lélek és anyagi részecskék időtartályaiban sok százezer, illetve millió időhurok kavarog, bonyolult fraktális szimmetriarendszerben (tűzvihar). Ezek belülről nőnek kifelé több irányban, és mindegyik másolatuk számos másolatot kelt magából, amik ízületekkel, rövidke időszál szakaszokkal kapcsolódnak egymáshoz. Vagyis kifelé haladva meghatározott matematikai törvényszerűségek szerint nő bennük az időhurkok száma. Formailag leginkább a pitypanghoz lehetne hasonlítani őket, bár annál nagyságrendekkel bonyolultabb struktúrákról van szó. A másolatok szaporodását csak az általuk keltett taszítási határzóna (THZ) állítja meg, fizikailag ellehetetlenítve a fraktál végén keletkező (holtponti) tachionok újrakeltődését. A témával később több írásunkban foglalkozunk még részletesen.

Ha az ízületeket nem számoljuk, és úgy tekintünk egy emberi lélekre, mint egy leleon részecskében működő fotinóra, akkor a felfelé vezető megtartó szála csak néhány csomóponton (fénylényen) megy keresztül. Felfelé haladva a közvetlen felettes létező az az istenség, aki a fotinót (és köré a lelket) generálta. Ő az adott bolygórendszer helytartójának, a Napistennek a másolata, aki az adott galaxis helytartójának a másolata, aki az adott térszelet vezető arkangyalának másolata, aki az adott világtojás Mindenhatójának másolata (aki valószínűleg másodrangú létező). Ennek alapján tehát valószínűsíthető, hogy egy földi ember, mint fénylény hetedrangú létező a teremtésben. Így hat csomópont van közte és a Teremtő között, ami pont megfelel a sámánok hét szférából álló világképének. Vagyis a teremtésben az Életfa tagozódása logikusan és szükségszerűen követi az egymásba ágyazódó térbeli égboltok rendszerét, bár fizikailag két külön dologról van szó, amiknek nem kell kötelezően egybeesniük.

A rangtól eltérően a lelőhely (hálózati cím) konkrétan megadja, hogy az adott csomópontnak mi az elérési útvonala a gráfban, vagyis mely csomópontokon keresztül érhető el az egészben (hogy kapcsolódik a Teremtőre). Fizikailag a lelőhely egy pontos azonosításra szolgáló számsorozat, ami az adott teremtményt az isteni nyilvántartási rendszerben (az Élet Könyvében) meghatározza helyileg. Ez az élvonal átfűzésekor értelemszerűen megváltozik. Egyelőre még semmit sem tudunk arról, hogy milyen lehet ez a számsorozat (hányas számrendszerben van kódolva, milyen hosszú és hány részre tagolódik), mert a sámánjaink nem kaptak hozzáférési (olvasási) jogot az Élet Könyvéhez. De nyilván egyszerű és magától érthetődő logikai rendszert követ, mint minden az Isten teremtésében. Szükségtelenül bonyolítani a dolgokat többnyire csak a hozzá nem értő teremtmények szokták...

A teremtés rendjében nem csak a szerinóknak, fotinóknak és lelkeknek van nyilvántartott lelőhelye, hanem valószínűleg az anyagi részecskéknek is. Erre utal az a tanítás, miszerint: "Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak." (Máté 10.30.) Valójában tehát nem csak a hajszálaink, hanem a testünket alkotó összes sejtünk összes atomjának összes elemi részecskéje is számon van tartva.

A teremtési hierarchiában, isteni kasztrendszerben egyedül a szakadároknak nincs rangjuk és lelőhelyük, akiket Indiában páriáknak (kaszton kívülinek) neveztek. Ma inkább istentelennek mondjuk őket. Mivel ezek a teremtmények ágról szakadtak, ezért ha a feletteseik nem fűzik vissza őket az Életfára, akkor számkivetetté válnak. A lelőhelyük számsorozatát kivetik (kiveszik) az angyalok az Élet Könyvéből (törlésre kerülnek). A szakadárok nem tekinthetők stabil létezőknek, mivel az időcsúszásuk függvényében megszűnnek létezni, amint az élvonalukon érkező létszünet eseményfrontja eléri őket.

4. AZ ÉLETFA SZERKEZETE

Az Életfa szerkezete jól modellezhető egy komplex fa-gráffal annak ellenére, hogy a fizikai geometriáját tekintve valójában nem ilyen alakú a rendszer. A korábbi írásainkban volt már róla szó, hogy a teremtmények időszálai igazából hosszúra nyúló hurkok, amik a Teremtő tűzvonalából kiágaznak, majd visszatérnek belé. Így egészében az Életfa úgy néz ki, mint egymással összekapcsolt, szerteszét ágazó hurkok fürtje. A fa-gráf struktúrát akkor kapjuk ebből, ha képzeletben elvágjuk a rendszert a jelenpontoknál (időhurkoknál) és csak a felső vagy alsó részét vesszük szemügyre. A két fél önmagában egy-egy fa-gráf alakú képződményt alkot, mintha két teljesen egyforma fa állna egymással szemben az idősemmiben, a végpontjaival (leveleivel) összekapcsolódva. Egyes ősi leírásokban a kozmológus sámánok és beavatottak így is említik az Életfát, hogy valójában kettő van belőle, amik egymással szembefordulva állnak az égben. Az egyik fölfelé néz, a másik lefelé. Sajnos a természettől kölcsönzött hasonlatok most is erősen sántítanak, de a rajzokon egyértelműen látszik a lényeg.
Időmatematikailag megközelítve az elágazási rendszer időszálait azt látjuk, hogy lokálisan minden részükön egy dimenziósak, mivel az atyai tűzvonal és az anyai szívvonal együtt csak két pont vastag szálat alkot. Ettől eltérően a csomópontok térdimenziószáma mindig magasabb, de csak azért, mert az időhurkok begörbülő szálait, rajtuk a virtuális jelenpontokkal egy halmaznak tekintjük. Ha megvizsgáljuk ezek részeit, az egyes tachionok között húzódó belső szálakat, akkor ezek is 1D-snek mutatkoznak.

Normálisan a szerinó időhurkának ábrázolása három térdimenziós beágyazási környezetet igényel, aminek tachionjai ciklusonként egyszer, a ciklus elején egy 2D-s síkban helyezkednek el, pentagramma alakban. Ebből nyílik ki, torzul el az időhurok egy 3D-s piramis formájába, ami a ciklus végén oktaéderré válik egy eszményien rövid pillanatra, ami az újrakeltéshez szükséges. Ha a hiányzó tachion helyét is ábrázoljuk a hurokban, akkor egy hatágú csillagot kapunk a síkállapotban.

Normálisan a fotinó időhurkának ábrázolása négy térdimenziós beágyazási környezetet igényel, aminek tachionjai ciklusonként egyszer, a ciklus elején egy 3D-s térben helyezkednek el, egy sarkát vesztett kocka alakjában. Ebből nyílik ki, torzul el az időhurok egy 4D-s félhiperoktaéder formájába, ami a ciklus végén hiperoktaéderré válik egy eszményien rövid pillanatra, ami az újrakeltéshez szükséges. Ha a hiányzó tachion helyét is ábrázoljuk a hurokban, akkor egy kockát kapunk a térállapotban. A fotinó azonban térszeparátorokkal bekényszeríthető a 3D-s térbe is tartósan, amikor a forrásai kénytelenek egy kiterjedési szinttel lejjebb működni. Ekkor a tachionjai a ciklus elején egy 2D-s síkban helyezkednek el, lapos csúcsú heptagramma alakban. Ebből nyílik ki, torzul el az időhurok egy 3D-s sarkát vesztett kocka formájába, ami a ciklus végén kockává válik.

A különféle lelkek és anyagok időhurkainak ábrázolása a jelenlegi ismereteink szerint négy, illetve öt térdimenziós beágyazási környezetet igényel, de ennek formájáról és működéséről még nem tudunk semmit a részecske rendszerek hihetetlen komplexitása miatt. Azt sem tudjuk, vajon léteznek-e 2D-s, illetve 6D-s kiterjedésű időhurok rendszerek a teremtésben, de ha fizikailag lehetséges, akkor nyilván csináltak ilyeneket is az istenségek.

Az időszálak rendszerének egyszerűsített fa-gráfként való ábrázolásához minimum 2D-s beágyazási környezet szükséges, de ehhez meg kell engednünk, hogy a szakaszok áthaladhassanak egymáson. Egy kisebb ágat még lehet ilyen kereszteződések nélkül ábrázolni, de a nagyobb struktúrákat, törzseket már nem. Az attraktorok dimenziószámának szabályai alapján tehát az egy dimenziós kiterjedések csak 3D-ben férnek el átfedés nélkül. Előnye a dolognak, hogy így nekünk, 3D-s lényeknek is lehetőségünk van pontos képet alkotni az Életfáról, függetlenül attól, hogy annak törzsei a 4D-ben, 5D-ben vagy 6D-ben helyezkednek el.

5. ALTERNATÍV ÉLETFÁK

A minden létezőben azért keletkezett csak egy Életfa, mert eddig csupán egy alkalommal jött létre két okforrásnak olyan szerencsés találkozása, ami lehetővé tette egy stabil időhurok keltését és megmaradását. Ehhez persze szükség volt a többi nyolc okforrás hullámterének sodró hatására is, akik létükkel támogatták az előre nem látható folyamatot. Ezért mondjuk azt, hogy egy az Isten és rajta kívül nincs másik Isten. Elméletileg azonban, ha korlátozások nélkül össze lehetne hozni egymással az okforrásokat az őskáoszban (ami fizikai okokból nem lehetséges), akkor bármelyik jelenpontot párosíthatnánk bármelyikkel, hogy együtt újabb, eltérő Életfákat (és önálló Isteneket) generáljanak. Ezek fizikailag már csak azért is különböznének egymástól, mert minden okforrásnak egyedi a forgási sebessége, ami fontos paramétere az időhurkok csavarodásának és az ebből eredő következményeknek.

A jelenlegi ismereteink szerint egy időhurok keltéséhez két okforrás tachionra van szükség, akik párosodása csak megfelelő körülmények esetén lesz eredményes. Ilyen körülmények a relatív sebesség, az egyik tachion behatolási pontja és mozgási iránya a másik hullámterében, és valószínűleg a jelenek forgási iránya is, bár ezt még nem tudjuk biztosan. Ha a rendelkezésünkre álló tíz okforrást minden lehetséges kombinációban párosítjuk, a forgásirányuktól (nemüktől) függetlenül, akkor összesen: 9+8+7+6+5+4+3+2+1=45 féle Életfa keltésére van módunk. Ha a forgásirányokat is figyelembe vesszük, szigorúan kikötve, hogy egy balos forrás csak jobbos forrással párosodhat, akkor előbb tudnunk kell, melyikből mennyi van összesen.

Ennek meghatározása még nem sikerült egyértelműen, de az ókori görög mitológia isteneinek időfizikai elemzése alapján úgy sejtjük, hogy öt Atya és öt Anya létezik az őskáoszban, nem tudni miért. Ekkor 5x5=25 féle Életfa keltésére van módunk. Amennyiben később kiderül, hogy más a nemek aránya, akkor még ennél is kevesebb lehetőségünk van. Például 9 Atya és 1 Anya esetén 9 féle, 8 Atya és 2 Anya esetén 16 féle, 7 Atya és 3 Anya esetén 21 féle, míg 6 Atya és 4 Anya esetén 24 féle Életfa generálható (a nemek aránya természetesen felcserélhető).

Bár számos ősi teremtésmitológiában szerepelnek leírások homoszexuális (vagy leszbikus) istenekről, ezek mégsem az okforrásokra vonatkoznak, hanem a már kialakult Életfa rendszeren belüli másodrangú és alacsonyabb rangú istenségek viszonyaira. Hasonló a helyzet a különféle szexuális perverziókkal is, a fiúnak anyjával, lánynak apjával, fiúnak húgával való párosodásokkal és gyermeknemzésekkel, valamint a csoportos szexszel is, nem beszélve az alacsonyabb rangú létezőkkel (félistenekkel, emberekkel, állatokkal, növényekkel) való szerelmi viszonyokról. Idővel a főbb vallásokban az ilyen kapcsolatok el lettek utasítva (bűnné nyilvánították őket), főként azért, hogy az embereket ne csábítsák hasonló viselkedésre a rossznak ítélt (félreértett) példákkal. Mert az utánzás (segítségével való tanulás) az intelligens lények szokása szerte a teremtésben.

6. KIEGÉSZÍTÉSEK

Az Életfán lógó összes teremtménynek közös jellemzője, hogy időhurkaik nem képesek a saját hullámterük emanációjánál gyorsabban mozogni az eseménytérben, vagyis egészében tardionként viselkednek. Ez alól kivételt még a térugrással vagy térablakon át való közlekedés sem jelent, mert ott sem történik tachionikus mozgás. Tachionként száguldani csak az okforrások képesek, mivel mozgásukat nem korlátozzák a saját ciklikus önkeltési rendszerüket szabályozó törvények. Erre utal a "végén csattan az ostor" mondásunk is, mivel az ostor csattanását az okozza, hogy a szíj vége átlépi a hangsebességet és rövid idejű hangrobbanást okoz. Az ostor vége ez esetben maga a Teremtő, aki tényleg tachionként száguld kifelé az őskáoszból.

Ha összehasonlítjuk a XX. századi földi kvantumfizikai és szuperhúr elméleteket az eddig bemutatott időfizikai világképpel, akkor jól látható, hogy azok mindegyike hiányos és hibás, főként azért, mert különféle félreértéseken alapul. Az időhurok, amit az ókori filozófusok Uroborosznak, a saját farkába harapó kígyónak neveztek, például az anyagi és szellemi létezők egységének a szimbóluma volt. Ha az egész teremtést univerzumnak (egységnek) tekintjük, akkor benne minden időhurok egy önálló kis univerzumnak, saját létező világnak tekinthető. Ezek számára pedig megengedett, hogy a környezeti hullámtér komplex sodrása miatt elágazásokat hozzanak létre tetszőleges számban.

Az idővonal elágazása azonban nem azt jelenti, hogy az egész világegyetem folyton kettéválik, és két teljes, párhuzamos univerzum jön létre, ami exponenciális osztódáshoz vezet és a világegyetemek végtelen sorát hozza létre. Csak azért, mert valaki döntést hoz és konkrétizálja az események menetét, leszűkítve a lehetőségeket egy valóságra, attól még nem fog az egész sok milliárd fényév átmérőjű univerzum kettéhasadni. Mindez csak azt jelenti, hogy az időszálak elágazhatnak a csomópontjukból. Ezen elágazások pedig továbbra is kényelmesen elférnek egy univerzumon belül. Ugyanakkor ez azt sem jelenti, hogy csak egyetlen univerzum van, és nincsenek párhuzamos térszeletek, amik egymástól elszigetelve léteznek. Az efféle szélsőséges elképzelések a téridő szerkezetének teljesen hibás értelmezéséből fakadnak és már legalább húsz éve elavultak.

Készült: 2003.11.09. - 2008.04.06.