Való igaz, hogy a 60-as évek hippi-mozgalmának számos vetülete is összekapcsolható az indiai kultúrával (például a kábítószer-használat, a szabad szerelem, a természettel való együttélés), ám ezek a megnyilvánulások az indiai társadalmon belül is elsődlegesen a nágababák életmódját jellemzik, akik abban a kultúrában is kirekesztett státuszban voltak.

Nem nehéz meglátni, hogy miért. Az ilyen gyakorlatok jelentősen szétzilálják a társadalom alapintézményét, a családot, és gyakorlatilag lehetetlenné teszik a gyakorlók erkölcsi és törvényi szabályozását.

Osho példáját kiragadva, azokat a "meditációs" gyakorlatokat, amelyeket ő a híveinek előirányzott, az indiai társadalom nem igazán tolerálta, majd később az amerikai sem. A védikus kultúra gyakorlatilag ugyanazokra az elvekre épül, mint a világ bármely vallásos kultúrája. A szexualitást elsődlegesen a házasságon belülre és a gyermeknemzés céljaira korlátozza.

Az igaz, hogy mindig is volt prostitúció az indiai társadalomban (is), de nyilván az ember azt várja el, hogy a spirituálisan érett tagok nem ilyen módon elégítik ki szexuális késztetéseiket. Ugyanakkor a cölibátusnak is nagy hagyománya van minden kultúrában. A nemi életről való önkéntes lemondásért cserébe a gyakorló nagy lelki erőre tesz szert, nem csak a hinduizmusban, hanem akár a kereszténységben, a buddhizmusban, de még a sámán-kultuszban is.

Mivel a nyugati társadalom már jó ideje elkanyarodott a spiritualitástól, az emberek itt általában nem összefüggésében kezelik a szexualitás, a család és a gyermeknemzés kérdéskörét. Ennek megfelelően egy szabados "swami" itt még simán el tudja adni magát, némi spirituálisan hangzó maszlagot legyártva, és egy kis tantrikus mellékízt keverve hozzá.

Oshó odáig tolta a határokat, hogy egyenesen csalónak nevezte azokat, akik "mesterségesen" korlátozzák a szexuális késztetéseiket, sőt, a nemi élet és az Istenszeretet közé egyenlőségjelet tett, illetve azt állította, hogy az elme az orgazmus állapotában szamádhiba merül. Mint látjuk, terve sikerrel járt, mert sorozatos botrányai ellenére, még ma is százezerszámra olvassák a könyveit, és járnak a Pune-i Osho meditációs központba. Óda az igénytelenségnek!