Hummel Rozália: Világszép Tündér Ilona
Ősmagyar legenda. Meseképsorozat képmagyarázó gondolatokkal...

A Napisten-páros égi birodalma

Napisten-anyánk, a világszép tündérkirálynő boldogan mu­tatja be égi palotáját arányló urának. A termek padozata ragyogó, hófehér márvány, arany szegélyekkel díszítve. Ék­kövekből faragott míves oszlopok sorakoznak, a termeket rubinttal, zafírral és gyémánttal ékesített csodatükrök díszítik, ragyogásuk a szivárvány minden színével árasztja el a tündér­palotát. Aranykalitkában édeni madarak, óriási aranyvázában friss pálmafahajtások ékeskednek, finom rózsavízben illa­tozva.

Arany virágfüzérek lebegnek az ajtók boltívei fölött, és a márványra finom virágport hintenek a tündérek, amerre szerelmes istenpárosunk sétál. Kristályvázákban aranyhalak fickándoznak és a szellő aranycsengettyűt hintáztat vidáman. A tornácon selyempárna trón várja a boldog párt, akik réve­dezve és gyönyörködve nézik birodalmukat.

Csillag­képek tűnnek fel a távolban. „Tündérek tánca”, „Tündérek kútja”, „Tündérek járása” a nevük, és a néphit szerint a jóságos tündérek megsegítik, aki e csilla­gokra tekint. Tündér Ilona a „Tündérasszony palotája”, vagyis a Kis Göncöl csillagkép ra­gyogó csillagai közt látható, és a palota tornyán az északi sarkcsillag sziporkázik. Tündér­kocsija a Nagy Göncöl szekér, sétáló ösvénye a káprázatos Tejút.


S forog magakörül lassan, nesztelenül,
Senkitől sem hajtva, soha meg nem állva.

Csarnok közepében kereklapu asztal,
Kerek asztallapba sugárzó Nap róva.

Tündérlányok ottan asztalt terítenek,
Terített asztalra ételt, italt tesznek.

Minden kerül oda, szájnak, szemnek kedves,
Útról érkezőnek, rég nélkülözőnek.

Ezután Ilona asztaltól fölkelvén
Szép szerelmes szóval Miklóst is szólítja,

Gyümölcsös kertjébe sétára noszolja,
Gyönyörűszép karját karjába akasztja.

A Világ Kincséhez hogy őt elvezesse,
Aranyalma fáját Miklós megismerje.

Tündérkert közepén áll a csodaszép fa,
Minden nap éjfélre almái megérnek,

Gyönyörű gyümölcsét tündérek élvezik,
Tündérhon lakói boldogan ehetik.

Csodafa tövénél zöldlevél nyoszolya,
Miklós és Ilona most leülnek oda.

Szerelmes szavakkal egymást szólongatják,
Gyönyörű csókokkal egymást ápolgatják.

Ölelkezvén ülvén, akként beszélgetnek,
Alma megérését míg ottan megvárják.

Elmeséli Miklós ide utazását,
Galamb érkezését, útnak indulását,

Sűrű aranyerdőn átal miként jutott,
Két folyón átkelvén ottan miként járt volt.

Szóval mondja neki Gyönyörű Ilona,
Szóval magyarázza ölelő kedvese:

– Szálló fehér galamb a lelket jelenti,
Egymáshoz valókat egymáshoz vezérli.


FORRÁS: MANDALA-VÉDA KFT